KAMMERER EDINA BLISS

Bliss soulhelath liquid® Avalon connection

A szent grál legendája egyesíti Arthur király mítoszait és Arimatheai József történetét, aki az első templomot építette Glastonburyben. A legenda szerint József a keresztrefeszítés után Nagy-Brittanniába utazott a szent grállal, azzal a kehellyel, amelyet Jézus használt az utolsó vacsorán, majd később József, hogy felfogja benne Krisztus vérét a keresztrefeszítéskor. Amikor megérkezett Avalonba, a földbe döfött botja különös gyökeret eresztett, s egy tövisbokorrá nőtt. A legenda szerint József a szent grált a Thor alatt temette el, ahol ma egy forrás vize csordogál, amely a kehelykútból fakad. A legenda szerint, aki a forrás vizéből iszik, annak örök fiatalságot hoz. Később Arthur király és a kerekasztal lovagjai egyik fontos küldetése volt a szent grál felkutatása. Már abban az időben a kelta túlvilág bejáratának tekintették, ahol egy tündér nép élt.

Glastonbury misztikus története tehát az idők ködébe nyúlik vissza. Szent helyek és erőpontok veszik körül Avalont az anglilai Somerset-ben. Itt a szellemi energiák összefonódnak, megteremtve a béke és az öröm tápláló légkörét. A világ szívcsakrájának tartják ezt a helyet, valamint a magasabb dimenziókba való belépés egy pontjának, így vonzza a spirituális vándorokat, hogy találkozzanak ezzel a misztériummal. A város fontos ley-vonalak fölé épült (ezek a ley-vonalak a Föld életenergiáit irányítják). A tisztánlátók és tisztánérzékelők hamar felismerték, hogy ez a hely különösen alkalmas meditációra, gyógyításra és más spirituális gyakorlatra.

A Chalice well-ben található egy kút, melynek a fedelén a Vesicsa Piscis szimbólum található, amely egy két egymást átfedő körből áll, amelyeken egy kard halad át. Ez a menny és a föld, a szellem és az anyag, a férfi és a nő egyesülését jelképezi. A kard azt az eszközt jelenti, amelyen keresztül az ember egyszerre lehet jelen mindkét világban. A Bliss soulhealth® Avalon connection ezt a misztériumot őrzi, s a segítségével egyesíthetjük magunkban az anyagi és a spirituális világot.

 

Összetevők: forrásvíz, aloe vera, eukaliptusz, angol rózsa, kék játcint, tigrisszem maui kristályeszencia.
📍Aloe vera: erősíti az immunrendszert, és javítja az emésztőrendszer működését. Ahhoz, hogy megéljük a varázserőnket, vagyis a képességet arra, hogy transzformálni tudjuk magunkban a változást, szükség van mindkettőre. Az erős immunrendszerre és az elengedés tudatos megélésére.

📍Eukaliptusz: a frissítő hatása miatt segít új lendületet venni, új inspirációval új lehetőségekre találni. A gyógyulófélben lévő sebekre alkalmazzák, a teljesség olajának is nevezik. Csillapítja a  bennünk lévő haragot, enyhíti a stressz érzeteket, fejfájás esetén csillapítja a fájdalmat. Növeli a szellemi befogadóképességet, támogatja a lelki megtisztulást, megújulást.

📍Angol rózsa: pozitív hatást gyakorol a pszichére, enyhíti a görcsösséget a testben és az elmében egyaránt. Ha félünk a változástól, segít, hogy harmonikusan éljük meg azt.

📍Kék jácint: kitisztítja a mérgeket, enyhíti az idegfeszültséget. Segít megbirkózni a neurózissal, a mély fájdalmakkal.

📍Tigrisszem kristályeszencia: a 12 mesterkristály egyike. Segít bátorságot és erőt meríteni akkor is, amikor úgy tűnik, hogy minden elveszett. Gyógyítja a szem betegségeit, segíti a tisztánlátást. Erős védelemként használható ártó szándék ellen. Javítja a koncentrációs készséget és segít a nehéz döntések meghozatalában.

 

Az eszencia ára:
Aura permet   50 ml: 3 000 HUF
Aura permet 125 ml: 6 000 HUF

 

☝️ Az energetikai szerek nincsenek készleten, külön csinálom meg és hangolom be őket, így előfordulhat, hogy várni kell rá.
☝️ Emailben tudod megrendelni 👉 edina.kammerer@gmail.com email címen
☝️ A válasz emailben minden tudnivalót megírok
☝️ IDE kattintva olvasd el a vásárlói tájékoztatót
☝️ Az energetikai szereket csak külsőleg lehet használni!

 

Bővebb információ:
Kammerer Edina Bliss
+36 20 399 7177
edina.kammerer@gmail.com

A cikket saját szerzői joggal védett fotókkal illusztráltuk. 

error: Content is protected !!